Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lady Gaga

 

LADY GAGA

 

Teljes név: Stefani Joanne Angelina Germanotta
Becenév: Lady Gaga
Született: Manhattan, New York, USA, 1986 március 28.

Életrajz

Stefani Germanotta 1986. március 28-án, New Yorkban született, olasz származású amerikai szülei, Joseph és Cynthia Germanotta (leánykori nevén: Cynthia Bissett) első gyermekeként. 4 évesen kezdett el zongorázni, 13 évesen írta első zongoradarabját, 14 évesen pedig már fellépésekre járt. 11 éves korától a Convent of the Sacred Heart katolikus általános iskolában tanult. Az iskolai musicalekben Germanotta többször is főszerepet kapott, például Adelaide-t alakította a Macsók és macákban és Philiát az Ez mind megtörtént útban a Fórum felében. Elmondása szerint iskolai életét sok, kemény tanulás, és nagy fegyelem jellemezte, ugyanakkor megjegyezte: "sokszor túl provokatív voltam, vagy túlságosan különc, ebből sok problémám adódott, ezért igyekeztem visszafogni magam. Nem illettem oda, folyton valami csodabogárnak éreztem magam."Ismerősei is azt mondták, nehezen illeszkedett be az iskolájában. „Volt egy állandó baráti társasága és jó tanuló volt. Sok fiúval volt barátságban, de számára az éneklés volt a legfontosabb dolog.", emlékezett vissza egyik osztálytársa.

17 évesen bekerült azon 20 ember közé, akik felvételt nyertek a New York-i Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti iskolájába, ahol elkezdett zene szakra járni. Dalszövegírói képességeinek fejlesztése mellett remek esszéket és elemző dolgozatokat írt művészet, vallás, szociológia, és politológia témákban, de később mégis otthagyta az egyetemet. Kreatívabbnak érezte magát osztálytársai többségétől, és nem érezte szükségét a további tanulmányoknak. „Ha egyszer megtanulod hogyan gondolkodj a művészet területén, onnantól már saját magadat is tudod tanítani”, mondta. Másodéves volt, amikor az egyetemet félbehagyva úgy döntött, inkább zenei karrierjére fókuszál. Édesapja nem tartotta vissza tervétől, és megígérte, hogy egy évig fizeti a lakbérét, azzal a feltétellel, hogy ha nem jár sikerrel, visszamegy az egyetemre. „Otthagytam az egész családomat, megszereztem a legolcsóbb lakást, és sz*rt ettem, várva hogy valaki majd felfedez” – mondta Stefani.

 

ladygaga.jpg

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Június / 2018 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 65622
Hónap: 995
Nap: 24